home staging

A mesterséges intelligencia (AI) utolérte a home staging és a lakberendezés területét is, és ma már egészen új lehetőségeket nyújt azok számára, akik szeretnék gyorsan és látványosan átalakítani az otthonukat, vagy megrendelőik számára rendeznének át tereket, épületeket, bútorokat. Rengeteg dedikált program létezik lakberendezési tervezésre, de tapasztalataim szerint ezek a megoldások sokszor pontatlanok, nem tartják az adott helyiség pontos méreteit, vagy túl sablonosak, tucatmegoldásokat adnak csak.

Konkrét példák: Home Staging egy építés alatt álló lakásban

Egy nemrégiben épülő, vakolatlan lakást home stagingeltem Leonardo AI-val, amely képes volt életet lehelni a nyers falak közé. Az AI által legenerált koncepciók segítségével az építtető könnyebben (és akár magasabb áron) el tudja adni az ingatlant, hiszen a vevők könnyebben el tudják képzelni az új otthonukat, amikor a lakás falaiból még kikandikálnak a vezetékek és csövek. Az AI itt valóban hasznos volt az egyedi enteriőr kialakításában.

Ilyen képeket kaptam az építtető cégtől, ebből kellett varázsolnom:

homestaging with ai 1 Home Staging és AI: Modern megoldások a lakberendezésben

Első körben a Leonardo AI segítségével „bevakoltam a falakat”, hogy fixáljam magát a teret, mert így könnyebb lesz rágenerálnom az új külsőt.

realtime1 Home Staging és AI: Modern megoldások a lakberendezésben

Utána pedig megadtam referenciaképnek a bevakolt képet, és némi promptolás és beállítgatás után elkészültek az alábbi tervek. Ezeket nyilván nem szabad kész tervnek venni, soha nem lesz olyan pontos, mint egy rendes tervezőprogramban elkészült, profi terv, de nem is az a cél, hogy konkrétan berendezzük, hanem amolyan kreatív ötletelésnek használhatjuk, kiindulópontnak, hogy igen, ilyen színeket vagy elrendezést szeretnék. Egy átlag vásárló könnyebben el fogja tudni képzelni az új otthonát ezeknek a képeknek a segítségével.

Étkező átrendezése

A következő példában a saját étkezőmet rendeztem át a Leonardo AI-al, újragondolva a falak és a bútorok stílusát. Az AI segítségével különféle anyagokkal és színekkel kísérletezhettem, anélkül, hogy a tényleges áthuzatolás költségébe és idejébe került volna. Ebben a példában egy már berendezett lakás részlete a kiindulópont, és magán az elrendezésen nem változtattam, csak a stílusokat variáltam.

Bútorhuzat újragondolása 3D tervezéssel

Még egy igazán izgalmas funkció a Leonardo AI-tól. 3D-s objektumokra is tud generálni! Ebben a példában egy szék 3D-s ábráját töltöttem fel .obj formátumban, és többféle anyagtípussal és színnel is áthuzatoltam. Ez az eszköz rengeteg lehetőséget kínál, ha 3D tervezéssel foglalkozol. Gondolj csak bele, ha én teljesen laikusként ezt így meg tudtam csinálni, akkor mire lehet képes vele egy szakmabeli??

Hogyan segíthet az AI a home staging és lakberendezési projektjeidben?

Ha szeretnéd látni, hogyan alakulna át az otthonod egy teljesen új stílusban, vagy profi szakemberként beépítenéd a munkafolyamataidba a mesterséges intelligenciát, akkor bátran vágj bele, kezdj el próbálkozni, nézd meg például a Leonardo AI ingyenes verzióját, vagy próbálj ki AI alapú appokat. De fontos, hogy tudd, hogy a gép nem fogja helyetted elvégezni az egész munkát, és az emberi kreativitás továbbra is nélkülözhetetlen a tervezéshez. Miben tud segíteni az AI:

  1. Vizualizációs segítség: AI-eszközökkel gyorsan és részletesen megjeleníthetők a változtatások, például színkombinációk, bútorok áthelyezése, vagy akár egy új lakberendezési stílus kipróbálása is. Ez akkor is jó, ha még a felújítás vagy az átalakítás tervezésének korai fázisában vagy.
  2. Térérzék és elrendezési támogatás: Az AI figyelembe veszi a helyiség arányait és adottságait, így pontosan megtarthatók a tér arányai és a méretek.
  3. Költséghatékony próba-folyamat: Lakberendezés és home staging során sokszor kísérletezni kell színekkel, bútorokkal és elrendezésekkel, hogy megtaláljuk a legjobb kombinációt. Az AI lehetővé teszi, hogy a változtatások költséges próba-folyamatait digitálisan elvégezd, így nem szükséges fizikai módosításokat végezni.
  4. Egyedi stílus és személyre szabhatóság: A mesterséges intelligencia segítségével könnyen megőrizhetők a személyes preferenciák és stílusjegyek. Ezért nem kell sablonos megoldásokra támaszkodni, az AI a saját stílusodra szabott ötletekkel lát el, amiket további inspirációként használhatsz fel.
  5. Otthonos, vonzó tér kialakítása: Home staging során fontos, hogy egy ingatlan otthonos és vonzó benyomást keltsen. Az AI nemcsak új dizájnokat hozhat létre, hanem az adott tér kihasználtságát is javíthatja, például ajánlva tárolási megoldásokat, amikre te nem is gondoltál.

Az AI tehát nem helyettesíti a tervezést vagy a kreativitást, hanem támogató szerepet tölt be a lakberendezési és home staging projektek során. Ezek az eszközök időt és energiát spórolhatnak meg, és segítenek abban, hogy a végeredmény még inkább tükrözze az elképzeléseidet és a legjobb benyomást keltse minden látogató számára.

Ha inspirálódnál vagy tanácsra lenne szükséged az AI integrálásában a lakberendezési folyamataidban, szívesen segítek, írj nekem a hello@justbeedigital.hu email címre.

Leonardo AI mesterkurzus

Megtanulnád, hogyan kell akár belső tereket átrendezni, akár egész házakat áttervezni? Gyorsan és kreatívan tudsz látványterveket, ötleteket készíteni az AI-al.

Kapcsolódó bejegyzések